Oracle
15 éves az Oracle Hungary — 15 éve az élen

Mérföldkövek a 15 éves Oracle Hungary életében

Déli Point irodaház

A 2008-ban fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Oracle Hungary történetére a folyamatos fejlődés jellemző. Az 1993-ban még csupán 8 fővel elinduló vállalat mára több mint 150 alkalmazottat foglalkoztat; a kezdetekben 50 körüli partnerrel együttműködő cég 2008-ban már 250 vállalatból álló partner-hálózattal büszkélkedhet. Az ügyfelek számát tekintve is ugrásszerű volt a növekedés, a kilencvenes évek elején meglévő 300 körüli ügyfélkör mára hatezresre bővült. A vállalat – az amerikai anyacéget követve – története során a hazai informatikai piacon is folyamatosan élen járt az információtechnológiai újdonságok, innovációk terén.

A kezdetekkor, 1993-ban a vállalat zászlóshajójának az adatbázis-kezelő szoftverek számítottak, az Oracle Hungary nemsokára néhány igen jelentős referenciát tudhatott a háta mögött, mint az ÁB-AEGON, vagy az ORFK. A folyamatos bővülés eredményeképpen a cég 1994-ben új irodaházba költözött, és ebben az évben megszervezte az első jelentős hazai információtechnológiai szemináriumot, Developer 2000 címmel. Az 1995-ös év elhozta az Oracle Alkalmazások Üzletág áttörését is: az akkori Rába Rt.-nél bevezették első integrált vállalatirányítási rendszerüket. 1996-ban a vállalat első volt a kliensszerver alkalmazások bevezetésében; az első többprocesszoros párhuzamos rendszerek előnyeit kihasználó szoftverek megjelenése az Oracle nevéhez köthető. Ebben az évben indult el a HOUG (Hungarian Oracle User’s Group, Magyarországi Oracle Felhasználók Egyesülete) konferencia-sorozata is, az első, balatonfüredi találkozón 198-an vettek részt.

1997-ben az Oracle Hungary vált az internet és a hálózati számítástechnika paradigmáinak úttörőjévé, a Network Computing megjelenésével. Partnereiknek ekkor szerveztek hazánkban elsőként internetes webkonferenciát, melyen a résztvevők negyede külföldi volt. Az 1998-as évben történtek meg az első korai akvizíciók, az anyavállalatnak a Digital Equipment szoftverüzletág megszerzésével az Oracle Hungary ügyfelévé vált többek között az APEH is. Ekkor került a portfolióba az IRI akvizíciójával az első üzleti intelligencia döntéstámogató rendszer is, mely már akkor OLAP (Online Analytical Processing) alapokon működött. 1999 egy jelentős ügyfél, a MÁV megszerzését hozta el az Oracle Hungary számára, az akkor bevezetett rendszert több mint 500 felhasználó használja.

Az új évezred és benne a 2000-es év egy különleges kihívással, az Y2K problémával szembesítette a különféle vállalatok informatikai döntéshozóit. Az Oracle Hungary számos helyen orvosolta a problémát az elavult szigetrendszerek lecserélésével. Ekkor jelent meg a piacon az Oracle Applications 11, az Oracle integrált vállalatirányítási rendszerének első, internetes böngészőn keresztül is használható változata. . 2001-ben megerősödött a cég middleware, azaz köztesszoftver fejlesztése, befejeződött a Paksi Atomerőmű HR-rendszerének bevezetése, és a vállalat ekkor tartotta az első e-learning bemutatót is. A 2002-es év a dotcom válság miatt nehéz időszak volt a világ IT cégei számára, ám mivel az Oracle elsőkét kezdte propagálni az információtechnológiai megoldások gazdaságosságát, gyakorlatilag sértetlenül vészelte át az időszakot.

A 2003-as és 2004-es évek az informatikai piac konszolidációját hozták el világviszonylatban, ekkor jutott az anyacég birtokába a PeopleSoft is, és olyan technológiai cégek, mint a G-Log.

2004-ben az Oracle Hungary hatékonyan támogatta nagyobb ügyfeleinek regionális terjeszkedését, és a cég a hazai informatikai piac vezető adattárház-szállítójává vált . A legutóbbi, 2006-os és 2007-es évek pedig a kormányzati referenciák megerősödését hozták: az Oracle Hungary közreműködött szinte az összes minisztérium, az APEH, a VPOP vagy a MEH informatikai megoldásainak kidolgozásában is.

Napjainkban az anyacég akvizícíós tevékenységének eredményeképpen a portfólió bővült CRM – Siebel (ügyfélkapcsolati rendszer), iparági komplett megoldások (mint pl. Portal, HotSip, stb. a telekommunikációs szektor részére; iFlex, a pénzügyi szektor; Retek, a ngykereskedelmi szektor számára) valamint új üzleti intelligencia megoldásokkal (Hyperion stb.). A leányvállalat a hazai ügyfelek részére is elérhetővé teszi ezeket a piacvezető megoldásokat.

Az Oracle Hungary és a tehetséggondozás

Az Oracle Hungary már megalakulásakor, 1993-ban is nagy figyelmet szentel a hazai tehetséggondozás ügyének. Ekkoriban számos szoftvert bocsátott térítésmentesen a Debreceni Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem rendelkezésére. A felsőoktatásban ma 16 felsőfokú tanintézményben oktatják az Oracle Academy program tananyagait, 2006 ősze óta pedig a végzősök számára létrehozott speciális juniorképzés a gyors munkaerőpiaci elhelyezkedést segíti. A vállalat 2004 óta terjesztette ki tehetséggondozását a középiskolákra is, a ThinkQuest weboldalépítő versenyre minden középiskola jelentkezhet, a Think.com programban pedig 60 magyar általános- és középiskola vesz részt.

Postacím: 1123 Budapest, Alkotás u 17-19. | Tel: +36 1 2241700 | Fax: +36 1 214 0070
készítette: aktívmédia